index.php
greg_fej1.gif


Utolsó frissítés: 2024.03.18.

A Gregorián Társaság tanfolyamai


Tanfolyamok 2006-ban

ez az oldal innen letölthető, majd kinyomtatható

MEGHÍVÓ

A Gregorián Társaság az idén ismét megrendezi gregorián szemiológia kurzusait ének- és zenetanároknak, egyházzenészeknek, valamint zeneművészeti egyetemek és főiskolák hallgatóinak Béres György tanár úr vezetésével. A kurzusok középpontjában a gyakorlati képzés áll, amelyek kis létszámú csoportokban zajlanak, így biztosítva a tanulás tempóját, minőségét és az egyéni fejlődést. Az elméleti anyag a gyakorlat biztonságát szolgálja.

A 30 órás tanfolyamok akkreditálás alatt állnak (nyárra befejeződik az akkreditálási eljárás) és három éves felmenő rendszerűvé bővülnek. Az akkreditált tanfolyamok beszámíthatók a pedagógus továbbképzésbe. Elvégzéséről a tanúsítványt – tanfolyamzáró vizsga után – a Gregorián Társaság állítja ki. A tanfolyamon való részvétel nem vizsgaköteles.

 

1. Gregorián ének - bevezető tanfolyam (1. év)

A tanfolyam célja, hogy a résztvevők ismerjék meg az európai kultúra gyökerét jelentő gregorián ének történetét, helyét és szerepét a liturgiában. Tanulják meg a műfajok funkcióját és a helyes latin kiejtést. ismerkedjenek meg az ősi lejegyzés alapján történő énekléssel és tudják alkalmazni a könnyebb zsoltártónusokat.

 

2. Gregorián ének - alapfokú tanfolyam (2. év)

Ezen a tanfolyamon a résztvevők betekintést kapnak a XIX-XX. századi gregorián kutatásokról. Megtanulják a sanktgalleni notációt és továbblépnek a gregorián ének ősi lejegyzése alapján történő interpretálásában. Elmélyítik tudásukat a műfajok és zsoltártónusok használatában és megismerkednek a gregorián vezénylés alapjaival.

Erre a tanfolyamra azok jelentkezését várjuk, akik az előző években az akkori alapfokú kurzuson már részt vettek.

 

A tanfolyamok ideje: 2006. június 26 – július 1.

A tanfolyamok helye: Pannonhalmi Főapátság

 

3. Gregorián ének - középszintű tanfolyam (3. év)

A képzés harmadik részének célja, hogy a hallgatók ismerjék meg a gregorián szemiológiai kutatások mai helyzetét. Tudjanak tájékozódni a gregorián  kiadványokban és összeállítani gregorián programokat. Tanulják meg a metzi neumákat és fejlődjön a gregorián interpretációs gyakorlatuk. Bővüljön tudásuk a gregorián műfajok és tonusok használatában, valamint a repertoárban. Legyenek jártasak a gregorián ének vezénylésében és ismereteiket tudják alkalmazni a gregorián ének tanításában.

Erre a hétre kizárólag azok jelentkezését várjuk, akik az előző években az akkori középszintű tanfolyamunkon vizsgát tettek, vagy azon legalább egyszer részt vettek.

 

A tanfolyam ideje: 2006. július 3 - július 8.

A tanfolyam helye: Pannonhalmi Főapátság

 

Tanárok: Béres György, ifj. Sapszon Ferenc, Dr. Áment F. Lukács OSB

Csoportvezetők: Embey-Isztin Gabriella, Ruthner Judith, Surmann Mária, Szabóné Polgár Edit

 

Program:

Érkezés és eligazítás: június 26-án ill. július 3-án délelőtt 10-ig

reggelenként gregorián mise a Bazilikában

délelőttönként elméleti órák

délutánonként gyakorlati órák, felkészülés a misére

esténként szabad program

(lehetőségek: közös szakmai beszélgetés,

konzultációs lehetőség a csoportvezetőkkel,

kosárlabdázás, asztaliteniszezés (utóbbihoz csak asztal van) stb.)

Elutazás: július 1-jén ill. július 8-án reggeli után

        

A jelentkezés módja: jelentkezési lapon, vagy a kért adatok e-mailben való megküldésével.

A jelentkezési lapot a következő címre kérjük:

                                 Ruthner Judith

                                 Budapest

                                 Batthyány u. 67.

                                 1015

                        vagy: mail@gregoriantarsasag.hu

 

A jelentkezés határideje: 2006. május 20.

 

A tanfolyamok idejére szállást és étkezést lehet igényelni a Bencés Gimnázium kollégiumában:

5 éjszaka 5000 Ft
5 reggeli 1350 Ft
5 ebéd 3000 Ft
5 vacsora 2250 Ft

(Ezek az árak még nem teljesen véglegesek, de nagyságrendi eltérés nem várható!)

 

A kurzusok tandíja:

Akkreditált kurzus (pedagógus továbbképzés): 25 000 Ft

Nem akkreditált tanfolyam (érdeklődő zenetanároknak): 10 000 Ft

Szomszéd ország állampolgárainak, diákoknak: 5 000 Ft

        

A jelentkezés után csekket küldünk, a befizetés igazolásaként a feladóvevény fénymásolatát május 30-ig kérjük elküldeni.

 

Ha további információra van szüksége, írjon a fenti címek valamelyikére, vagy hívja a 06-20/ 824 5102 számot.

 

http://www.gregoriantarsasag.hu

 

Jelentkezési lap